6 órakor kezdünk!!!!!2012. május 20. este 6 órakor

Ne felejtsétek el, hogy május 20-án 6 órakor kezdődik a Vasárnap Este a 7+ este első alkalmaként.

Hírlevél




Ahogyan azt már hirdettük, elindítunk egy Vasárnap Estés hírlevelet.

 
Terveink szerint hetente küldünk majd nektek e-mailt, amiben a következő heti programról és a fontosabb információkról olvashattok.

A hírlevélre ezen a linken iratkozhattok fel. 



Húsvétkor NEM LESZ Vasárnap Este





Április 8-án, húsvét vasárnap nem lesz Vasárnap Este, úgyhogy most kivételesen NE gyertek. Helyette hajnalban együtt nézzük a napfelkeltét a Gellérthegyen.

Találkozó 05:30-05:40 a Rudas Gyógyfürdőnél lesz. Korán van, de higgyétek el, nagyon megéri!!!
További részleteket találtok itt, a gyülekezet honlapján.





21 napos ima és böjt összefogás2012. január 8-28.


Január 8-án elindult Magyarországon egy 3 hetes felekezetközi böjti és ima időszak. Ez idő alatt több gyülekezet összefogva részleges vagy teljes böjtöt tart, és ugyanazokért a célokért imádkozik.
A Vasárnap Esték előtt 18.00-tól mi is imaalkalmat tartunk a gyülekezetben.

Az imatémákról és alkalmakról további infót kaphattok itt, a gyülekezetünk honlapján.

A budapesti záró ünnepi istentisztelet 28-án, szombaton, délután 4 órától lesz a VIII. kerületi Golgota utca 3. szám alatti Rhema Konferencia Központban.






Óévi istentiszteletek és Retro Szilveszteri Buli (dec.31.)



Óév utolsó napján, december 31-én, szombaton tartunk két istentiszteletet 18.00 és 20.30 órai kezdettel. 

A második istentisztelet végeztével 10.30-tól szilveszteri programokkal folytatjuk a napot és búcsúztatjuk az Óévet. Idén RETRO Szilveszteri bulit tartunk, hiszen idén már mi is 20 éves múltra tekinthettünk vissza a Golgotában. Ezért az ajánlott öltözet valamilyen RETRO stílusban ( a 80-as évekig bezárólag valamelyik kor stílusában).

A legötletesebb jelmez viselője külön jutalomban részesül.

Belépőjegy nem lesz idén, mert szeretnénk, ha az istentiszteleten mindenki részt vehetne, aki akar.
Ha szeretnél maradni a partira is, mivel SZERETETVENDÉGSÉGgel szeretnénk egymás felé szolgálni, ezért kérünk, amennyiben teheted, hozz magaddal valamilyen sós és/vagy édes finomságot és/vagy üdítőt!!! Minél többet hoztok annál többet lehet nasizni! :) Fontos, hogy ez csak nasi lesz, így kérünk titeket, hogy most ne hozzatok nagy sülteket és salátákat, csak süteményeket , szendvicseket, egyszerű és gyorsan fogyasztható finomságokat!
Kérünk továbbá, hogy ne hozzatok magatokkal alkoholt! Az éjféli pezsgőzéshez mi biztosítjuk a pezsgőt. Az ittas vendégeket távozásra fogjuk felszólítani. Köszönjük a megértést!

Ha szeretnél részesülni az éjfél utáni MELEG ÉTELből (lencsefőzelék kolbásszal vagy virslivel), 600 Ft-os jegyet kell váltanod elővételben a bulit megelőző napokban a bibliaórák előtt vagy után az Infó Pultnál.

Idén is szeretnénk Ki mit nem tud? című programmal szórakoztatni egymást. Ehhez keresünk vállalkozó kedvű előadókat. Ha szeretnél részt venni, kérünk, jelentkezz Czeglédi Szilárdnál, és röviden írd le, milyen műsorszámmal készülsz: czeglediszilard@golgota.hu 

Jól sikerült szilveszteri bulijainkhoz híven idén is lesz: tombola, dicsőítés, újévi áldás és ima, játékok, filmklub, hajnalban terto disco is.

Szeretettel várunk Téged is!!!


1N4P koncert az Almássy téri szabadidő központban!!!2011. december 4-én




A belépés ingyenes! 
Hozd el barátaidat is!
Kapunyitás: 18.30-kor.













Vajtai Konferencia 2011. december 2-4.Jelentkezési határidő 2011. november 20. (vasárnap este)



Idén is megrendezésre kerül a vajtai konferenciánk. Időpontja 2011. december 2-4. hétvége. 
A jelentkezési lap kitöltésével és a részvételi díj befizetésével tudtok regisztrálni. (Ebben a sorrendben!)

Jelentkezési határidő 2011. november 20. (vasárnap)
A jelentkezés határideje sajnos igen közel van, így kérünk mindenkit, hogy időben küldje el a jelentkezését és fizesse be a részvételi díját! 

Szeretettel várunk mindenkit! :)

Változatlan időpontban folytatódnak a vasárnap esték!Várunk mindenkit este 7 órára!

Most vasárnap nincs Vasárnap Este a Golgotában!Ez az a nap - Jesus Culture koncerten találkozunk az arénában!

2011.10.02.

Vasárnap Este - nyáron is változatlanul2011.06.20.

Továbbra is várunk titeket a változatlan hangulatú, de változatos témájú vasárnap estékkel. 

A tavaszi VE konferencia teljes hang- és képanyaga letölthető!

Aki nem tudott résztvenni a konferenciánkon, vagy csak szeretné újra hallgatni a konferencia tanításait, az megteheti. A hétvége teljes hanganyaga elérhető ITT.

VE Konferencia Közvetítés2011. május 6-8.

Aki nem tud lejönni velünk Vajtára, de szeretné hallgatni a konferencia tanításait, az megteheti ITT.

A közvetített alkalmak:
I.   alkalom - Péntek 19.30
II.  alkalom - Szombat 9.30
III. alkalom - Szombat 19.30
IV. alkalom - Vasárnap 10.00

Az alkalmak hanganyagai a konferencia után felkerülnek majd a golgota gyülekezet archívumába.

Vajta Konferencia 2011. május 6-8.LEJÁRT A JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ! A részleteket e-mailen küldjük a regisztráltaknak!

A vasárnap estés tavaszi konferenciánk jelentkezése elindult! Itt találjátok a jelentkezési lapot. 
A jelentkezés határideje 2011. április 24. A jelentkezésetek csak a teljes részvételi díj befizetésével együtt érvényes.
Fontos, hogy a jelentkezés módosítására és visszamondására is csak eddig az időpontig van lehetőség! Sajnos a határidő után visszamondott jelentkezések részvételi díját már nem tudjuk visszafizetni! 

A konferencia költségei az alábbiak:

Kastély 6-8 ágyas szobában 4 500 Ft/fő/éjszaka
Maranatha 4 ágyas szobában 5 250 Ft/fő/éjszaka
Maranatha 2 ágyas szobában 5 750 Ft/fő/éjszaka

A részvételi díjat a jelentkezési lap kitöltése után az információs asztalnál tudjátok befizetni! 

Ne feledjétek tehát, a jelentkezési határidő: 2011. április 24. 

Ha bármi egyéb kérdésetek lenne a konferenciával kapcsolatban, írjatok az aniko@vasarnapeste.hu e-mail címre!

Evangélizációs szolgálat bemutatkozása (február 26.)2011.02.10.

Múlt évben Isten elindított egy új szolgálatot a gyülekezetben, amelynek a fő fókusza az evangélizáció.
Ebben a szolgálatban szeretnénk minden segítséget, eszközt és képzést megadni, hogy a hívők hatékonyan tudják megosztani a hitüket. A szolgálat keretében szervezünk képzéseket, rendszeres evangélizációkat Budapesten és hosszabb-rövidebb utakat Budapesten kívülre is. Tavaly egy nagyon jó csapat állt össze, akikkel megtapasztalhattuk, hogy Isten óriási dolgokat képes elvégezni olyan helyeken is, ahol nem képzeltük volna.

Evangélizáltunk drámákkal, koncertekkel, kérdőívekkel, utcákon, tereken, aluljárókban, plázákban, árvaházban és öregotthonban. A csapat eddig kb. 40-50 emberből állt. Mindez nagyon izgalmas volt, de szeretnénk lehetőséget adni mindazoknak, akiket érdekel egy ilyen jellegű szolgálat, hogy megismerkedjenek velünk és akár részese legyenek mindannak, amit csinálunk.

Február 26-án, szombaton 16.00-tól szeretnénk egy bemutató délutánt tartani, aminek keretében megosztanánk a víziónkat, a szolgálat felépítését, beszélnénk módszerekről, megosztanánk tapasztalatokat és egyben lehetőséget adunk bárkinek, aki kedvet kapott, hogy csatlakozzon hozzánk. Mivel ebben a szolgálatban fontos a fölkészültség, ezért bátorítunk mindenkit, hogy jöjjön el erre az alkalomra, és most gondolja végig, hogy szeretne-e csatlakozni, mert a későbbiekben, amikor már túl vagyunk a képzéseken, és elindul a szolgálat, ez már nem lesz lehetséges.


„Ha feltehetnél egy kérdést Istennek, mi lenne az?”2011.02.08.


Egy honlapot szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani: http://www.egykerdes.hu

Ez egy nagyon érdekes kezdeményezés eredményeképpen készült. A honlapon lehetőség van minden embernek beírni egy kérdést, amit nagyon szívesen megkérdezne Istentől. Megnézheted más kérdéseit és szavazhatsz is rájuk. 
Március 1-3. hétvégéjén pedig lesz egy fesztivál, ahol a különböző programok és koncertek mellett a 3 legtöbb szavazatot kapott kérdésekről lesz egy-egy előadás. 
Mindez pedig FŐLEG OLYAN EMBEREKNEK készül, AKIK NEM MONDJÁK MAGUKAT kifejezetten HÍVŐKNEK. Terjesszétek tehát ismerőseitek, munkatársaitok és évfolyamtársaitok között, mivel a fesztiválra keresztények csak akkor mehetnek be, ha valaki olyan kísérővel érkezik, aki nem hívő!

Minden egyéb fontos és érdekes infó és a sok-sok kérdés a honlapon megtalálható!



Bemerítkezés2011.02.08.




Február 27-én vasárnap bemerítést tartunk a gyülekezetben mindhárom délelőtti alkalmunkon (8.00,10.00,12.00).
Ha hiszel Jézus Krisztusban, de még nem merítkeztél be, bátorítunk rá, hogy tedd meg most. Kérünk iratkozz fel az Információs Asztalnál.

Február 20-án vasárnap, 12.00-kor eligazítást tartunk a bemerítkezéssel kapcsolatban, ahol felteheted kérdéseidet is.






21 napos ima és böjt összefogás2011. Január 9-30.

Január 9-től elindul magyarországon egy 3 hetes felekezetközi böjti- és ima időszak. Ezen időszak alatt több gyülekezet összefogva részleges vagy teljes böjtöt tart, és ugyanazokért a célokért imádkozik. 

A mi gyülekezetünk is csatlakozik ehhez az összefogáshoz. 

Bátorítunk mindenkit, akit indít az Úr, hogy csatlakozzon a böjt és imádság olyan formájával,amelyben szabadnak érzi magát (böjt lehet olyan időigényes tevékenységekről, dolgokról való lemondás, is amelyek helyett önuralmat gyakorolva Istenre koncentrálunk, vele töltünk időt). Tudjuk, hogy nem mindenki tud egyhuzamban több napot böjtölni, tehát mindenki személyes döntésére bízzuk, hogy mikor, mivel és mennyit böjtöl. 

A gyülekezetünk a szerdai napot választotta ki arra, hogy egységesen böjtöljön azokkal, akik ezeken a heteken legalább egy napot szeretnének böjtöt tartani. 

Szerda és vasárnap estéken imádkozni is fogunk az adott hét témáiért. A böjt és ima összefogás menetéről az indítványozott témákról a következő levélben lehet részletesebben olvasni:

„Minden városban és térségben a gyülekezetek maguk döntik el és szervezik meg az imádkozások formáját és azt, hogy összefognak-e más gyülekezetekkel közös imaalkalmakat tartva a háromhetes időszakban.
 A helyi gyülekezeti és térségi viszonyokat ismerve a gyülekezetek az ajánlott imatémákat látásaik és szükségeik szerint bővítik tovább.
 A böjt ajánlott formája, hogy az első héten léböjtöt, a második és harmadik héten „dánieli böjtöt” tartsunk, de ennek formáját minden gyülekezet és böjtöt vállaló testvér szabadságban és felelősen az Úrtól vegye el!
 Lehetőség van arra, hogy az ima és böjti időszak alatt kapott látásokat, megtapasztalásokat közzétegyük és folyamatosan kapcsolatot tartsunk az erre a célra az előző hasonló összefogás során létrehozott információs weboldalon: imabojt.blog.hu. A szerkesztői stáb soraiba várja a gyülekezetek információs képviselőit az imabojt@gmail.com email címen.
A háromhetes időszak ima témái a személyes, a gyülekezeti és a nemzeti szükségek betöltését célozzák meg.

1. hét: január 9-16.: Ima és böjt a személyes életünkért és családjainkért
Imádkozzunk az Ézs 58,6-14 igék alapján, hogy felszabaduljon a személyes életünkre nézve a böjt áldása! Imádkozzunk, hogy…

1.  Összetörjön az életünkön uralkodó bűn igája! (6)
2.  Meggyógyuljunk a szervezetünkben uralkodó minden betegségből! (8)
3.  Felkészüljön az életünk Isten nagyobb kenetének a fogadására! (8,10,14)
4.  Fogékonnyá legyünk a Szentlélek vezetése iránt! (9-11)
5.  Megtörjön az életünk fölött uralkodni akaró szegénység igája! (11)
6.  Bekerüljünk Isten céljainak fő sodrába! (12)
7.  Növekedjen a szükségben levők iránti érzékenységünk és szolgáló készségünk! (7,10)
8.  Szellemi életünk folyamatos megújuljon! (14)
9.  Szenvedélyes szeretetünkkel képesek legyünk elérni az elveszett embereket! (6,7)
10. A kudarcokból és vereségekből Isten segítsége által gyorsan akarjunk és tudjunk helyreállni!  (8,12)

2. hét: január 16-23.: Ima és böjt a gyülekezetünkért
Imádkozzunk, hogy…
 

1. A gyülekezetben Isten emeljen fel munkásokat az aratásra!
2. A fiatal generáció találja meg Isten szerinti helyét és szolgálatát!
3. A házasságok szeretetben erősödjenek, és a válságban lévő kapcsolatok gyógyuljanak meg!
4. A gyülekezet legyen alkalmas az elveszettek elérésére, fogadására, tanítványozására, kiképzésére és kiküldésére!
5.A helyi gyülekezetek saját imatémái

 3. hét: január 23-30.: Ima és böjt a Magyar Eklézsiáért és Nemzetért
Imádkozzunk, hogy…
 

1. Isten formálja ki bennünk a Jézus főpapi imája szerinti egységet, kölcsönös tiszteletet, megbecsülést, felemelést és harmóniát a Magyar Eklézsiában!
2. A szegénység ereje megtörjön mind a Magyar Eklézsiában, mind a Nemzetben!
3. Erős, hatékony Magyar Eklézsiáért, amely sóként hatást gyakorol a körülötte lévő kultúrára!
4. Az egyházakról szóló új törvény ne gátolja, hanem segítse az Evangélium ügyét Magyarországon!
5. Országunk és népünk felemelkedjen erkölcsileg és gazdaságilag!
6. Népünkre ne a széthúzás, hanem az összefogás legyen jellemző!”


A gyülekezeti istentiszteletek bejelentései során további részleteket közlünk majd gyülekezetünk részvételével kapcsolatosan.

ÁLDOTT KARÁCSONYT ÉS Új ÉVET KÍVÁNUNK MINDENKINEK!2011-ben változatlanul várunk benneteket minden vasárnap este 7 órakor!

Rendkívüli Vasárnap Este Szombaton!!!! Karácsonyi alkalom!!!2010.12.18. este 18 óra

Idén december 18-án van az új téli időszámítás kezdte. December 18-án hajnal 2-kor egy nappal és egy órával előre kell állítani az óránkat és naptárainkat. Így a Vasárnap Este a régi idő szerint éppen Szombat este 18 órára esik. Szóval időben gyertek!!!!

NO DE, a viccet félretéve a Golgota Gospel Kórus Karácsonyi Koncertje miatt a vasárnap este ezen a hétvégén szombaton lesz. És ha nem elég rendkívüli az időpont, még a programot is rendkívülire szeretnénk varázsolni. Ezen az estén szeretnénk ugyanis egy közös vasárnap estés karácsonyi alkalmat tartani, a tanítás és dicsőítés mellett szeretetvendégséget is rendezünk. Szóval már kezdhetitek keresni a Nagyi finom receptjeit, mert minden finomságot mi magunk fogunk elkészíteni. 

Tehát a 2010. év ötvenedik hetében ne felejtsétek el, hogy szombat este 18 órakor van Vasárnap Este!!!


Őszi konferencia Vajtán2010. november 19-21.


A JELENTKEZÉS VASÁRNAP ESTE LEZÁRULT!

November 19-21-i hétvégén ismét lemegyünk feltöltődni Vajtára, ahol a szolgálat lesz a téma. Minden már szolgáló és szolgálni vágyó érdeklődőnek ajánljuk a konferenciát.

A konferencián való részvételhez ITT kell jelentkezned! A jelentkezés csak a teljes részvételi díj befizetésével együtt érvényes, így kérlek mihamarabb keress meg bennünket az informáiciós asztalnál a teljes összeggel. Ha üdülési csekkel szeretnél fizetni, erre is van lehetőség, de csak a helyszínen, így tőled addig előlegként készpénzben ugyanúgy átvesszük a teljes részvételi díjat!

Részvételi díjak ( 3x-i étkezést és szállást tartalmaznak)

Kastély szállás 6-8 ágyas szobában 4 250,- Ft/fő/éj

Maranatha szállás 4 ágyas szobában 5 250,- Ft/fő/éj

Maranatha szállás 2 ágyas szobában 5 750,- Ft/fő/éj


A jelentkezési határidő 2010. november 14. vasárnap este. Ezután sajnos már SEMMIFÉLE plusz jelentkezésre, változtatásra, vagy visszafizetésre nincs lehetőség, tehát ne halogassátok a jelentkezést!

Ha bármilyen kérdésetek adódik a konferenciával kapcsolatban, írjatok az aniko@vasarnapeste.hu e-mail címre!

Születésnapi Party! 4 éves a Vasárnap Este!2010.09.19. este 7 óra

 

2010. 09. 19-én ünnepeljük a Vasárnap Esték fennállásának 4. éves születésnapját. Az elmúlt évekhez hasonlóan valami különleges programmal készülünk számotokra. Lesznek archív felvételek, fényképek, komoly és  vicces sztorik, dicsőítés és tanítás.

Várunk mindenkit, aki szeretne velünk ünnepelni ezen az estén!

Az estét tortával és szeretetvendégséggel zárjuk, így mindenki hozzon valami finom sütit, vagy szendvicset, salátát, húst, vagy éppen amit meg tud menekíteni a vasárnapi asztalról... :) No és üdítőt is hozhattok!

 

 

Rendkívüli nyárzáró Vasárnap Este!2010.08.29. este 6 óra

 

Elő a régi, jó pokrócokkal! Rendkívüli alkalom lesz vasárnap este a margitszigeti nagyréten. Egy nagy kórus és sok-sok jó ember ellepi a nagyrétet és együtt dicsérik az Urat. Tudsz ennél jobb programot erre az estére? Szerintem nem :)

Ha szeretnél részese lenni ennek a jó alkalomnak, hozz egy pokrócot és a barátaidat vasárnap este 6 órára a margitszigeti nagyrétre.

Mi ott leszünk :)

 

 

 

Visszaállunk a 7 órai kezdésre!2010.07.12.

A tegnapi rendkívüli 6 órai kezdés után ismét visszaállunk a 7 órai kezdésre! De jöhettek már 6 órára is, mert a vasárnap estés imacsoport minden vasárnap este előtt 6-kor találkozik az alsó kisteremben.

Várnak mindenkit, aki szeretne együtt imádkozni!

2010.07.11-én Vasárnap este 6 órakor kezdődik az alkalom!!!Az alkalom előtti vasárnap estés imaalkalom pedig fél 6-tól lesz megtartva a szokásos helyszínen!

Ne felejtsétek el, hogy korábban kezdünk!!! Szóljatok azoknak, akik ritkábban nézik a honlapot!

Vajtai konferencia - a regisztráció LEZÁRULT!2010-04-18

A vasárnap este "kis" csapata ismét levonul egy hétévégére vajtára. Ennek időpontja május 28-30. lesz. Ha szeretnél velünk jönni, regisztrálj ITT!

A regisztráció a részvételi díj befizetésével érvényes! A részvételi díjat vasárnap esténként az infóasztalnál fizetheted be 2010. május 23-ig.

Részvételi díjak:  Kastély 6-8 ágyas 4.000 Ft/éj

                       Maranatha 2-4 ágyas 5.000 Ft/éj

Kérdés esetén az aniko@vasarnapeste.hu e-mail címre írjatok!

Missziós út Kecskemétre!2010. 04. 24-én szombaton

Ahogy már hirdettük korábban is, egy kisebb csapat április 24-én lemegy Kecskemétre egy utcai evangélizációra, melynek végén Mike Payne ad egy koncertet.

Ha van kedved csatlakozni ehhez a csapathoz, kérlek iratkozz fel az információs asztalnál!

Utazás egyénileg történik (vonattal, autókkal), de az infóasztalnál ebben is segítségedre leszünk!

A rendkívüli adásszünet után az Élőközvetítés töretlenül folytatódik!!!

A vasárnap esték tanításai mp3 formátumban letölthetők az Archívumból, illetve az esték viedofelvételei megtekinthetők a Golgota.Tv honlapján.

2010.március 21-én vasárnap este NINCS ÉLŐ KÖZVETÍTÉSJövöhéttől megint működik a közvetítés, aki teheti most jöjjön személyesen!

Alapozó Biblia Kurzus2010.03.04.

Március 9-én kedden este 18 órakor indul az alapozó biblia kurzus. Aki szeretne résztvenni ezen, kérjük az infóasztalnál iratkozzon fel legkésőbb vasárnap estig.

És ne feledjétek, a 7 este után egy vasárnap délelőtt következik, amikor is BEMERÍTÉS lesz! Dicsőség érte Istennek!   

RENDKÍVÜLI KEZDÉS 18 ÓRAKOR!!!

 

Ne feledjétek február 28-tól március 6-ig

egy teljes héten keresztül minden este

18 órától találkozunk a gyüliben!

7ESTE :)

 

 

Három FONTOS hír a közeljövőre...Olvasd el mind a hármat!

Első infó: 7 Este címen február 28-án vasárnap estétől kezdve március 6. szombat estig egy különleges 7nek nézünk elébe a gyülekezetben. Ezen a héten minden este lesz istentisztelet. Közösen dicsőítünk, imádkozunk és keressük az Urat. Hasonló alkamaink voltak mostanában vasárnap estéken is, és nagyon jók voltak :) Reméljük ezek is nagyon jók lesznek, szóval ha tudsz, gyere el! Mi itt leszünk :)

Az alkalmak minden este 18.00-20.00-ig tartanak, MÉG VASÁRNAP ESTE IS!!!! NEM 19.00-kor!!!!!!

 

Második infó: március 7-én vasárnap, mindhárom délelőtti istentiszteletünkön (8.00, 10.00, 12.00) bemerítést tartunk a gyülekezetben. Ha hiszel Jézus Krisztusban mint Megváltódban, de még nem merítkeztél be, bátorítunk, hogy használd ki ezt az alkalmat, és iratkozz fel az Információs Asztalnál a bemerítkezők listájára.

Február 28-án vasárnap 12.00-kor imertetőt tartunk a bemerítkezésről, ahol felteheted kérdéseidet is.

 

Harmadik infó: Alapozó Biblia Kurzus indul március 9-től!

Az Alapozó Biblia Kurzust újonnan megtértek számára találtuk ki, de bárkinek hasznos lehet, aki szeretne növekedni és megerősödni hite alapjaiban.

A csoport minden kedden 18.00-kor találkozik március 9-től (6 héten át) április 13-ig a felső oldalsó teremben.

Sok gyakorlati és elméleti témáról fogunk beszélni. Olyan témákról lesz szó mint pl. újjászületés jelentősége, a Biblia tanulmányozása, Jézus személye, imádkozás, Szentlélek, hitben járás... stb. Minden alkalommal lesz arra is idő, hogy komolyabb hitbeli kérdéseket is föltegyél.

Ha szeretnél részt venni a csoportban, kérünk, hogy iratkozz fel az Információs Asztalnál az előtérben.

Szeretettel várunk Téged is!


Ha mindezt végigolvastad és még van kedved további híreket olvasni gyülekezetünk aktuális programjairól, akkor ITT folytathatod az olvasást :)

 

IMAEST a vasárnap estén2010.02.14. este 7 órától

Ahogy azt mát hetek óta hirdettük, ezen a vasárnap estén egy imaalkalmat fogunk tartani. Dicsőítünk és imdákozunk, közösen, egy szívvel keressük Istent. Gyertek csatlakozzatok hozzánk ezen az estén!

Felekezetközi böjt és ima2010. január 3-24.

Az év kezdetétől több gyülekezet összefogva egy 21- napos közös böjtölést és imádkozást hirdetett Budepestért. Mindenkit bátorítunk, akit erre indít az Úr, hogy csatlakozzon a közös böjthöz. Ime egy kis leírás a böjt menetrendjéről, amit a gyülekezetünknek küldtek:

21 napos böjt és ima Budapestért

2009. január 3-24-ig tartó, három hetes böjt- és imaidőszak célja, hogy Isten, Budapest és környékén az Ő népét megtisztítsa, felhatalmazza szeretettel és erővel azért, hogy erőteljesen tanúskodjon Jézus Krisztusról.

Két helyszínen, Pestlőrincen (Pestlőrinci Agapé Gyülekezet) és Zuglóban (Élő Ige Gyülekezet terme (1149 Budapest, Kövér Lajos u. 23. II. emelet bal oldali lépcsőház) minden hétköznap reggel 6-8 óra, ill. este 18-20 óra között, különböző gyülekezetekből találkozókat hirdetünk meg egymás bátorításra, közös imádságra, Isten imádatára. Ezeket a találkozókat kijelölt vezetők vezetik.

1. hét január 3-9. Böjt és ima a személyes életünkért
vizes böjt vagy lé böjt 1 vagy 3 vagy 7 napig, utána dánieli böjtre váltás

Személyes életre gyakorolt 10 hatása (Ézs 58,6-14):

1. (6) összetöri az életeden uralkodó bűnök igáját, megszentel, elválaszt téged Isten számára, felismered rejtett bűneid, és meg akarsz szabadulni tőlük
2. (8/b) (Mt 17,14–21) megtöri a makacs betegségeket, egészségessé tesz
3. (8. 10/b. 14.) (Jézus a pusztában) felkészít a kenet fogadására
4. (9. 10/b. 11) fogékonnyá tesz téged a Szellem vezetése iránt,  (11) megtöri az életed fölött uralkodó szegénység igáját, 
5. (12) belevisz téged Isten céljainak fő sodrába, helyes értékrendet alakít ki 
6. elcsendesedsz és figyelmes leszel
7. (14) folyamatosan megújít szellemileg, ha elvesztetted érzékenységedet, újra leporolhatod magad
8. erőt ad a szexuális szenvedélyek és erők felett, megszabadít a démoni elnyomástól
9. képesek leszünk szenvedéllyel elérni az elveszett embereket
10. (8/b. 12) kudarcokból, vereségből rendkívül gyorsan helyreállsz, be tudod hajtani kárpótlásodat 
 
2. hét – január 10–16. Böjt és ima a helyi gyülekezetekért   
folytathatod a lé böjtöt vagy a dánieli, gyümölcsös, zöldséges böjtöt (nincsen édesség, hús, cukros üdítő, kávé, energiaital, süti, nyalánkság)

Gyülekezetek közreadják az imatémáikat, azokkal kapcsolatban böjtölünk, imádkozunk.

Elvenni Istentől azt a stratégiát, hogy a következő hét imasétái kikkel milyen pontokra fog történni.

3. hét – január 17–24. Böjt és ima Budapest és környékéért 

folytathatod a lé böjtöt vagy a dánieli, gyümölcs böjtöt (nincsen édesség, hús, cukros üdítő, kávé, energiaital, süti, nyalánkság)

január 24-én 10.00-től 14.00 óráig minden résztvevő gyülekezetnek közös istentisztelet két céllal:
a) demonstrálni Isten népének egységét
b) evangéliumot meghirdetni a „megpuhított” szíveknek

Helyszín: Pestszentimrei Sportkastély (Cím: 1188 Budapest Kisfaludy utca, 33/c. István utca, 36/c

Szilveszteri Program!2009.12.31. este

 

18:00 - 18:30 Kapunyitás, érkezés, teaház

18:30 - 20:30 1. program: Illés koncert, kajaverseny, játék

20:30 - 22:00 2. program: falrajzolás, játékszoba, dobkör, kézműves dolgok, teaház… stb

22:00 - 23:50 3. program: Dicsőítés, falrajz felolvasás, videó, bibliaóra, ima

23:50 - 00:10 Phil-skype, visszaszámlálás, himnusz, pezsgő…

00:10 - 00:40 Dicsi koncert

00:40 - 01:20 Közös kajálás (lencse, malacsült…)

01:20 - 01:40 Tombola

 

Pince:

17:30 - 24:00 – Chill out SzarvasD teaház

00:00 - 01:00 – átalakulás

01:00 - 05:00 – DJ SzarvasD hívődisco

Fenti ABC terem:

20:30 - 22:00 Játékszoba

01:00 - 05:00     játékszoba

Imaszoba:

20:30 - 22:00 Golgota Photo Factory

 

SZILVESZTER!!!!Ahogy az előző években is, úgy most is fogunk egy nagy közös szilveszteri bulit tartani a gyülekezetben.

Minden évben volt valami témája a szilveszternek… talán emlékeztek a tavalyi JELMEZEKRE… vagy azelőtt a ki-mit-tud-ra. No, hát idén maga az emlékezés lesz a téma. Így lehetne a témát röviden leírni: ? Hosszabban pedig: hogy volt? mi volt? Ez volt…
Hisz, van mire emlékeznünk! Visszatekintve elmondhatjuk, Isten sok mindent végzett a gyülekezetünk életében az elmúlt évben…

- 3 vasárnapi alkalom
- Lábnyom evangélizáció
- Golgota Délpest elindulása
- gyüli kifestése
- városmajori közös alkalom
- Márkus Szilárd lett a Békási Gyülekezet pásztora
- videószolgálat és élő közvetítések felvirágzása
- új dicsőítő albumok
- új házicsoportok, új szolgálatok elindulása

… és Isten sok egyéb mást is végzett nem csak a gyülekezet életében, hanem mindnyájunk személyes életében.

Szeretnénk mindezekre emlékezni és hálát adni. Ehhez sok programot találtunk ki. Az egyik ilyen program, hogy lesz egy ÓRIÁS FALRJAZ, amit együtt fogunk elkészíteni. Erre mindenki rajzolhat, vagy ragaszthat képeket. Minden olyan dolgot föltehettek rá, amit szeretnétek megemlíteni abból, amit Isten az elmúlt évben végzett az életetekben. Ezért, ha vannak fényképeitek, vagy kisebb tárgyaitok, amiket fel szeretnétek ragasztani, azokat hozzátok magatokkal!

 

Az este folyamán szokás szerint sok más program is vár benneteket:

  • többszöri nagy közös kajálás
  • Dobner Illés koncert
  • móka, játék, kacagás
  • KAJAVERSENY!
  • közös óriás falrajz
  • Meglepetés Szilveszteri Videó
  • természetesen Szarvas Dávid féle elfekvős teaház a pincében (…ami Chillout néven is fut) 
  • közös dicsőítés, imádkozás, istentisztelet
  • visszaszámlálás, éjfél, pezsgő, himnusz (hát igen… ez elmaradhatatlan) 
  • tombola (lehetne mesélni a tavalyi nyereményekről… :-)
  • játékszoba (játékok, stopszínház hajnalig)
  • és az ugyancsak elmaradhatatlan pince-hívő-discoTM  DJ SzarvasD –vel!
  • és sok más program is….

 

FONTOS TUDNIVALÓK AZ ESTÉRŐL:

BELÉPŐJEGY:

A belépőjegy ára 1600 Ft. Ez az ár tartalmazza a meleg vacsorát  a Kulacs Vendéglőből (amit éjfél után fogunk elfogyasztani, és higgyétek el érdemes megvárni!)+ innivalót + pezsgőt + tombolát + játéknyeremények árát. Jegyek a bibliaórák után az előtérben vásárolhatók!*

* ha nagyon nincs pénzed a belépőjegyre, szólj a szervezőknek, és megoldjuk valahogy ;-). Nem akarjuk hogy bárki kimaradjon

SZERETETVENDÉGSÉG

Ahogy írtuk a programoknál TÖBBSZÖRI nagy kajálást tervezünk, tehát a Kulacsos csemegén kívül lesz egy SZERETET-VENDÉGSÉG is még jóval a meleg vacsora előtt, ahol azt fogjuk feltálalni, amit TI hoztok!:-) Ezért kérünk benneteket, hogy hozzatok annyi enni- és innivalót, amennyit csak tudtok, mert hosszú lesz az este! :-) Szóval, itt az idő, hogy megmutassátok, mit tudtok! Jöhetnek a saláták, fasírtok, húsok, sütik meg mindenféle házi specialitások!

KAJAVERSENY:

Aki pedig úgy gondolja, hogy a házi specialitása kiállja a próbát, az benevezhet a Golgota Gyülekezet első kajaversenyére! Ez a csata most a hideg főételek között fog zajlani (tehát: saláták, húsok, fasírtok…). 2 kategória lesz: íz és látvány. Ha szeretnétek nevezni ételeiteket, akkor legkésőbb 19.45-ig le kell adnotok a bejáratnál. Tálaljátok szépen, megőrizzük őket a verseny kezdetéig. NAGY NYEREMÉNNYEL díjazzuk a nyerteseket.

Külön kérünk benneteket, hogy alkoholt ne hozzatok be! A pezsgővel mi készülünk! Nem szeretnénk, hogy ezen az estén bárki is részeg legyen. Előre szeretnénk szólni is, hogy ha valaki esetleg olyan részeg, hogy azt mi is észrevesszük, azt megkérjük, hogy távozzon.

Helyszín: Golgota gyülekezet, Budapest, Erzsébet körút 13.

Kapunyitás: 18.00, program kezdés 18.30 (Az estét Dobner Illés különleges koncertjével kezdjük)

Zárás: valamikor hajnalban

Mindenkit szeretettel várunk! Aki gondolja beöltözhet. Idén is díjazzuk a vicces jelmezeket! Hozzatok dudát, anyósnyelvet, meg minden mást is, ami a szilveszter elengedhetetlen kelléke! :-) Legfőképp magatokat hozzátok!

 

Amennyiben szivesen csatlakoznál ahhoz a szolgáló csapathoz, akik a szilveszter folyamán mindenféle teendőket ellátnak, kérjük az alábbi link segítségével regisztrálj! MÉG MOST :)

http://spreadsheets.google.com/viewform?formkey=dHpWbkhPTG1SaV9uSzZiMEFSSl9xemc6MA

 

Különleges Vasárnap Este2009.11.23.

Rendkívüli alkalom elé nézünk 2009.11.29-én vasárnap este. A vasárnap esték történetében az első női tanítót köszönthetjük majd körünkben, ugyanis vendégtanítónk lesz Rebecca Manley Pippert. 

Vannak akiknek a MEKDSZ-ből már ismerősen csenghet a neve, de akik még nem ismerik, találhatnak Beckyről egy kis ismertetőt a programok között. Bővebben a helyszínen bizonyára hallhatunk arról, Isten hogy is vezetei és használja őt :)

Minden érdeklődőt várunk szeretettel!

 

  

 

 

 

Vasárnap Estés Konferencia Hanganyaga - Már elérhető!!!2009.11.15.

 

A konferencián elhangzott tanításokat minannyiunk épülésére megnézhetitek, meghallgathatjátok, sőt akár le is tölthetitek a gyülekezet archívumából!

Jó csemegézést!

 

 

 

 

 

 

Ma este 19 órakor zárul a konferencia jelentkezés!!!2009.11.01.

A jelentkezés véget ért.

Jelentkezési Lap - szállásinfó2009.10.18.

Sajnálattal tudatjuk, hogy a kastélyban a szálláshelyek lányok esetében megteltek, fiúknál pedig már csak 4-5 hely szabad.

Így elnézést kérünk, de ahogy azt eddig is tettük, a jelentkezési sorrendet vesszük figyelembe a szobabeosztás elkészítésénél! Akik kastélyba jelentkeztek, de sajnos nem fértek már be, a következő 2 napban kapnak erről értesítést!

Köszi a megértés!

Megkezdődött a jelentkezés a konferenciára!2009.09.27.

Ahogy azt korábban már tudattuk veletek, idén is lesz ősszel Vasárnap Estés konferencia Vajtán. 2009. november 6-8-ig kerül megrendezésre.

A jelentkezéseteket az alábbi linkre kattintva, november 1-jén vasárnap estig tudjátok elküldeni! A jelentkezés csak a részvételi díj befizetésével együtt érvényes, amit október 4-én vasárnap estétől az infóasztalnál megtehettek!

Részvételi díjak:  Kastély 6-8 ágyas 4.000 Ft/éj

                       Maranatha 2-4 ágyas 5.000 Ft/éj

Kérdés esetén az aniko@vasarnapeste.hu e-mail címre írjatok!

 

Szülinapi Parti!09.20. este 7 óra

Bizony, vasárnap este szülinapi parti!!!! Remélem senki nem felejtette el ezt a fontos dátumot :) 

És amit még nem szabad elfelejteni: itt a nagy lehetőség, hogy fény derüljön micsoda nagyszerű cukrászok, kukták és szakácsok rejlenek a vasárnap este soraiban, illetve milyen nagyszerű anyukák, nagymamák, nővérkék, húgocskák, esetleg öcsik, bátyók állnak mögöttünk :) Hadd lássuk és hadd kóstoljuk most ennek ékes bizonyítékait!  azaz:

!!! MINDENKI HOZZON VALAMI FINOMSÁGOT AZ ÜNNEPI ASZTALRA !!!

Köszönjük mindazt a sok-sok süteményt, salátát, szendvicset, üdítőt és rágcsálnivalót, amit hoztatok!!!

 

 

Aktuális események Őszre - Elő a határidőnaplókkal! 2009-09-01

Várható időpontok:

2009. szeptember 20. -án ünnepeljük, hogy 3 éves a Vasárnap Este!!! Ismét szülinapozunk :)

2009. november 6-8. hétvégéjén VE konferencia Vajtán! Már most intézhetitek a szabit péntekre, vagy legalábbis pénntek délutánra, hogy időben leérjetek :)

 

 

 

Klasszikus dicsőítés DVD-n és CD-n!!!

Megjelent a „Klasszikus Vasárnap Este” c. DVD, amelyen az idén februárban a Vasárnap Estén fellépő Klasszikus dicsőítő csapat koncertje látható. A zenekar tagjaival készült interjúk és a DVD tokba elrejtett bónusz audio CD igazi csemegévé teszi az új kiadványt.

Kapható a Könyvesasztalnál 2000 Ft-ért, valamint vasárnap esténként az infóasztalnál

 

 

 

 

 


 

 

2009.06.28. Bill Drake - Wear the CrownOLYAN ÉLETET ÉLSZ, AMIÉRT MEGÉRI MEGHALNI?

Jó kérdés. Az est folyamán bizonyára választ kapunk rá, de legalábbis elgondolkodunk rajta. Bill Drake és csapat egy egész estés előadással készülnek erre a vasárnap estére. Gyertek el ti is!

Bővebb infókat a programjaink között olvashattok!

www.wearthecrown.com

 

 

 

*A D Á S S Z Ü N E T *2009.05.31-én vasárnap este nem lesz Vasárnap Este!!!

Bizony, a hír igaz.  2009. május 31-én vasárnap este nem lesz Vasárnap Este. Remélem a naptárért senki sem ellenőrzés céljából nyúlt, hanem hogy emlékeztetőt írjon magának ;) Ezen az estén tehát nem lesz nyitva a gyüli, ne érjen senkit meglepetésként majd ez a tény ;)

Viszont... ha már a nyitott dolgoknál tartunk :) lesz egy nagy nyílt színpad a Westend tetején. Ráadásul egész hétvégén!!! Ismét Soul & Gospel fesztivál lesz a Westend Tetőteraszán több külföldi és magyar előadóval. Az előző évek tapasztalata alapján nagyon jó fesztiválra számíthatunk most is :) 

Bővebb információt olvashattok a programjaink között, illetve a szervezők honlapján :)

www.ezazanap.hu/text/2009/soul-gospel-2009.html

 

A KONFERENCIA ANYAGA MOST MÁR LETÖLTHETŐ !!!

 

Péntek                    Mark Walsh - 2Timóteus 2:1-6 (mp3)

Szombat                 Kurt Kula - Apcsel 27 (mp3)

                              Takách Annamária - Engedelmesség a szolgálatban 

                              (női alkalom) (mp3)

                              Phil Metzger - 2Timóteus 2:2 (mp3)

Vasárnap                Hamar Dániel - 1Korinthus 15:3-11 (mp3)

 


ÉLŐ KÖZVETÍTÉS A KONFERENCIÁRÓL !!!

Örömmel jelezzük, hogy a konferenciák alkalmait élőben közvetítjük - csak audio - szóval ha nem is tudsz itt lenni velünk, az interneten keresztül csatlakozhatsz.

A közvetítések időpontjai:

Péntek      19.30 esti alkalom
Szombat   09.00 alkalom
Szombat   19.00 esti alkalom
Vasárnap  09.00 alkalom


A konferencia véget ért,  de a tanítások hanganyagát hamarosan letölthetitek innen a honlapról!





A JELENTKEZÉS A KONFERENCIÁRA LEZÁRULT!2009.05.05.

Közeleg a hétvége!!! Aki jelentkezett, már megkapta a szükséges információkat. Ha bármi további kérdésetek van, írjatok a vajta@vasarnapeste.hu -ra! Hamarosan kiírjuk a programokat és az itthon maradóknak jelezzük; lesz audio közvetítés is az oldalon!!!

Vasárnap Estés KonferenciaVajta 2009. május 8-10.

 

Ismét itt a Vasárnap Estés Konferencia :) Immáron 5. alkalommal tartjuk meg a konferenciánkat. Eredetileg a vasárnap estés szolgálók részére rendeztük meg, de tavaly télen megnyitottuk mindenki számára. Tehát most már mindenki, aki szeretne csatlakozhat! Szeretettel várunk!

Egy hétvége, amikor együtt keressük Istent, várunk az Úrra, nagyszerű tanításokat hallgatunk, dicsőítünk, játszunk és pihenünk. Mindezt Vajtán, egy gyönyörűen felújított kastélyban és parkjában tehetjük.

Vendégtanítóink: Mark Walsh, aki Dani szerint a legjobb biblia tanító akit ismer, valamint Kurt Kula, aki szintén a legjobb biblia tanító, akit ismer... :)

Ha tehát van kedved velünk tölteni ezt a hétvégét, jelentkezz nálunk az információs asztalnál. A jelentkezés a részvételi díj (9.000Ft) befizetésével érvényes. Ha vannak kérdéseitek a vajta@vasarnapeste.hu címre írjatok! Válaszolunk!

 

 

KoncertajánlóÚj zenekarok a Vasárnap Estén :)

A következő hetekben két új zenekar is bemutatkozik Vasárnap Este!

Március 22-én nálunk debütál a RONI JAZZ , bár ebben a formációban most álltak csak össze, de cseppet sem kezdő zenészekről van szó :) Ahogy nevük is elárulja, nem is akármilyen zenészekről :) Igen, ők bizony Jazz zenét játszanak. Szerintem érdemes lesz meghallgatni :)

Március 29-én pedig az Extrém Generáció zenél köztünk. Ők csak nekünk újak, de nem ma kezdték az együtt zenélést, már csak a nevük alapján is egy extrém jó vasárnap este elé nézünk :)

VASÁRNAP ESTE TALÁLKOZUNK ;)

 

 


VIDEO ARCHÍVUM! Lemaradtál egy jó koncertről? Vagy csak újra megnéznéd?2008.02.17.

Most már megteheted :) December óta a Vasárnap Esték teljes terjedelmükben (koncert - tanítás - dicsőítés) megtalálhatóak videó formátumban ITT !  

Emellett továbbra is készülnek a klippek a YouTube-ra! Már többszáz klipp közül választhattok :) Próbáljátok csak ki, írjátok be a YouTube-os keresőbe hogy "vasárnap este"! Lesz mit nézegetni :)  

 

 

 

***** PROGRAMVÁLTOZÁS*****KoncertKavalkád az új évben!


Megcseréltük kicsit a koncerteket! De nyugi!!! Senki nem tűnt el :) Sőt!!! Itt lesz Dobrocsi Gábor is! :)

Februárban pedig tényleg nálunk lesz az Amaro Del és a Klasszikusok is :)

 

Na??? Ki tudja még az eredeti programot? ;)

A helyes megfejtések jöhetnek az entudomaprogramokat@vasarnapeste.hu -ra !!!

 

 

 


 

Legjobb kép 8.0 - ... hogy mik derülnek ki...???2009.01.12.

Ezt a kilépőt... ugye mindenki felismeri!!!

























ha mégsem..., hát kattints a képre ;)




TŰZVESZÉLY! REUNION - KONCERT2009. Január 11. 19 óra - Írd be a naptáradba!!! Kihagyhatatlan!



VasárnapEste TŰZVESZÉLY koncert!!!

Rendkívüli alkalom, mikor is újraegyesül a csapat, régi és új valaha tűzveszélyes emberek együtt a színpadon.(ami a szokásosnál bizony nagyobb lesz) Rendkívüli fények, hang- és videófelvételek.
EZ KOMOLY LESZ!!!!


Azt mondják mindenki itt lesz aki számít... :) nemcsak a zenekarból ;)




 


SZILVESZTERJELMEZbállal egybekötött SZERDAeste ;)

Helyszín: Golgota gyülekezet, Budapest, Erzsébet körút 13.

Kapunyitás: 17.15

Zárás: valamikor hajnalban

Belépőjegy: 1500 Ft (meleg vacsora, innivaló, pezsgő, tombola ára) kapható az Információs Asztalnál

Belépés csak jelmezben!!!!!!! EZ KOMOLY!!! Jelmez = maskara-kosztüm-maszk-paróka-kalap-álarc!:) – Szóval, hajrá, hajrá! Egy maszkot csak talál otthon mindenki!

NE FELEDJÉTEK! A JELMEZversenyre várjuk Piroskák, Farkasok, Shrekek, Batmanek, Törpapák, Elvis-hasonmások... és még ennél is kreatívabb jelmezt viselők jelentkezését műsorral vagy anélkül a szilveszterjelmez@vasarnapeste.hu ra!

Szórólap és részletek a képre kattintva láthatóak

PROGRAM röviden 

18.00-20.00 Istentisztelet

20.00-21.00 kaja-pia-közösség

21.00-22.30 1. program - móka (játék, jelmezverseny)

22.30-23.00 szünet

23.00-23.50 2. program - lelki-móka (bizonyságok, dicsőítés, ima)

23.50-00.10 visszaszámlálás, pezsgő, himnusz, miegymás

00.10-00.40 dicsi koncert

00.40-01.10 közös kajálás

01.10-01.30 tombola 

Az est folyamán a pincében „Chill out” SzarvasD teaház működik, majd 1.00-tól DJ SzarvasD-vel hívődisco + Keresztkérdés koncert.

 

 


Legjobb kép 7.0 - Jelmezvadászat :)2008.12.15

Látjátok... az igazán elszántak még a szilveszteri jelmezt is Vasárnap Estés pólóban keresik... ;)

Na de vajon milyen jelmez is lenne ez??? ...... talán AtomAnti ???

 

 

  

 

 

 

 


 

VICCesek vagyunk ;)

Hogy hívják a keresztény szuperhőst?

Mit csinál akkor egy bibliai személy, amikor egy óriáskígyóval foglalkozik?

 


 

 


 

 

 

megfejtés - a képre kattintva

 

VE Konferencia - Kapcsoljuk Vajtát :) - A KONFERENCIA ANYAGA MOST MÁR LETÖLTHETŐ2008. december 5-7.

Elérkezett a várva várt Vasárnap Estés konferenciánk ideje! Sajnáljuk, ha nem tudtok velünk lenni Vajtán a konferencián :( DE!!!! Hogy ne maradjatok ki minden jóból, megoldottuk nektek a tanítások élő online hangközvetítését! Csatlakozzatok hozzánk Ti is!!! Majd integetünk ;)

... no ez a hír már nem lényeg, mert hát a hétvége elmúlt... de az mp3 megmaradt :)

Péntek     19.30 1. alakalom - Jábec imája(mp3)

Szombat  09.00 2.alkalom    - Pünkösd és az árpa(mp3)

                19.00 3. alkalom  - Mit tesz a Szentlélek(mp3)

Vasárnap  09.00 4. alkalom  - A legfőbb elhívás(mp3)


Legjobb kép 6.02008.11.26.

 

Annapurna Base Camp 4130m,

Himalaya, Nepal

Mi jöhet még ezután???  

Mount Everest... :)

 

 

 

 


 

 


 

 

 

Erőemberek Show DVD-n!

Az egész este anyaga Dvd-n!

ilyen még nem volt! Asszem ez jelent valamit ;) Tényleg nagyon jó esténk volt!!!

A sorra töredező betonlapok..., a szétdurranó melegvizespalack..., óóó és az a jó kis serpenyő:(...na meg a patkó... :) ilyen és még izgalmasabb érdekes eseményeknek lehettünk szemtanúi azon az októberi Vasárnap Estén, valamint hallhattunk egy hihetetlen jó bizonyságot! Szerintem érdemes megnézni ezt az estét még egyszer-kétszer, vagy ki tudja hányszor ;)

 

Szóval hamarosan MÁR kereshetitek az infóasztalnál ezt is!

 

Egy kis ízelítő belőle

 


Vasárnap Este Lakatos Projekt!!!Ez már TUTI :)

 Igen, ezúttal nincs változás :) most vasárnap este tényleg köztünk zenél majd a várva várt Lakatos Projekt, a tőlük megszokott fantasztikus hangulatban :) Nézzétek csak milyen volt múltkor :) Ezt érdemes élőben is megnézni!

Gyertek!!!

Már Vasárnap Este is kapható!2008.10.26.

A gyülekezet dicsőítő csapatának új élő dicsőítő CD-je MÁR VASÁRNAP ESTE IS KAPHATÓ az infóasztalnál! (ára:2.500Ft) A CD különlegessége, hogy 2008. február 3-án nálunk, köztünk, itt Vasárnap Este rögzítették a hanganyagot :) Így ha akkor köztünk voltál, és jól figyelsz, akkor akár te is meghallhatod a saját hangod és/vagy tapsod a CD-n ;) Ha tehát még nincs CD-d, várunk az infóasztalnál :)

Új élő dicsőítő CD

 

Megjelent a gyülekezet dicsőítő csapatának új élő, dicsőítő CD-je! Kapható a gyülekezetben (2500 Ft) és az ismert keresztény könyvesboltokban.

Kattints ide a CD-n lévő dalok szövegének és akkordjainak letöltéséhez. A cd-t bemutató rövid film megtekinthető itt, vagy alább a honlapunkon :)

A CD-n található dalok:

Rám találtál

Barátom lett az Úr

A kegyelmed elég

Több mint elég

Áldom szent neved

Nem engedsz el

Fenséges Isten vagy

Ha indul a dicséret

Leborulva

Arcra borulok

A mennyben fent

Nagy vagy, Urunk

Nem miénk

  

Dicsőítő CÉDÉ :)

Itt van egy promó videó, hamár Vasárnapeste vettük fel :)

Az őrület folytatódik, legjobb kép 5.02008.09.03.

Horvátország... (Na ja, úgy könnyű, hogy nyaralgatunk-nyaralgatunk.)























Vasárnap Estés KonferenciaVajta 2009. május 8-10.

Ismét itt a VE konferencia ideje! 2009. május 8-tól 10-ig ismét megtartjuk, immáron 5. alkalommal a konferenciánkat.

Eredetileg a vasárnap estés szolgálóknak tartottuk a konferenciákat, de tavaly télen megnyitottuk mindenki számára. Egy hétvége, amikor együtt keressük Istent, dicsőítünk, várunk az Úrra, játszunk és pihenünk.

A konferencia vendégtanítói: Mark Walsh (Dani szerint az egyik legjobb biblia tanító, akit ismer!), valamint várjuk Kurt Kula válaszát is.

A konferencia helyszínélül ismét VAJTA szolgál majd. Sokan ismerjük már ezt a csendes, nyugodt és gyönyörű helyet, ahol egy felújított kastélyban és parkjában tölthetjük közösen az időnket. 

A jelentkezés elkezdődött. Ha te is részese akarsz lenni ennek a konferenciának, az információs asztalnál jelentkezhetsz. A jelentkezés a részvételi díj (9.000Ft) befizetésével érvényes.

Kérdéseitekkel forduljatok hozzánk az információs asztalnál, vagy küldjetek emailt a vajta@vasarnapeste.hu címre!

 

Vasárnap Estés KonferenciaVajta 2009. május 8-10.

Táncol a Menny!:)

Salvador koncert, PeCsa2008.05.15.

Aki kihagyta bánhatja...



Legjobb kép 4.02008.04.17.

Az Úr városa. Van ennél jobb téma?



Vegyük sorra: Sydney, Ghána, Hold (ezen még mindig röhögök...), Jeruzsálem.

Tényleg komolyak vagytok. Továbbra is várjuk a képeket!














Üdv: A Vasárnap Este Csapata


Michael PayneGitár szóló...

Keresztény Bandák a FRINGE Fesztiválon2008.03.27.

Bizonyára hallottatok már a Fringe Fesztiválról. Ezen a fesztiválon bárki felléphet aki időben jelentkezik rá. Remek alkalom keresztény zenekaroknak, hogy elmélkedős gondolatébresztős számokat játszanak világi közegben. No, ezt többen ki is használták azok közül akik már a Vasárnap Estén is felléptek. Alább közöljük az általunk is ajánlott programokat. Bátorítunk mindenkit, hogy nézzen el hátha talál valakit, akivel megoszthatja a jó hírt. Helyszín: Millenáris Park

Péntek

Chickenfly:
Fellépés ideje: 2008.03.28. 20:20
Fellépés helye: Csodák Palotája
http://www.budapestfringe.com/index.php?p=applicant&appid=351&l=hu


Szombat

Amnesztia:
Fellépés ideje:  2008.03.29. 20:50
Fellépés helye: Promenád Terasz
http://www.budapestfringe.com/index.php?p=applicant&appid=33&l=hu


Vasárnap

Tűzveszély!:
Fellépés ideje: 2008.03.30. 11:00
Fellépés helye: Frufru Színpad
http://www.budapestfringe.com/index.php?p=applicant&appid=13&l=hu


[Ezrah]:
Fellépés ideje: 2008.03.30. 17:50
Fellépés helye: Frufru Színpad
http://www.budapestfringe.com/index.php?p=applicant&appid=76&l=hu

 

Jótékonysági vásár2008.03.14

Jótékonysági vásárt (azaz BAZÁR-t) tartunk március 16-án a szokásos Vasárnap Este-i program után az aulában a KUL alapítvány javára. Ha van kedved támogatni őket, akkor nézz körül hátha találsz valami kedvedre valót.

Az alapítvány a teljes összeget a szabolcsi nevelőotthonok gyermekeire fordítja.

 

 

 

 

Lakatos Béla Koncert... és (Carlos) Rontó (Santana) Attila

Legjobb kép! 3.02008.03.01.

De most komolyan. Kinek van ennyi ideje? A keresztények tényleg nem normálisak.












 

 

Cd felvétel...hangulatjelentés

Csak, hogy tudjátok, hogy mit hagytatok ki ha nem voltatok ott...

 

CD felvétel 2008.02.03.

Imaalkalom!2008.02.20.

Szeretettel várunk mindenkit vasárnap esténként 6-tól imádkozni.

Legjobb kép 2..folytatás2008.02.12.

Egy titkos felvétel alapján rájöttünk, hogy mit is keresett Dani Ghánában. Ime a kép:

 

 

 

 

 

 

 

Most már értjük....

Legjobb reklám2008.02.05.

Most komolyan. Van ilyen? Hát ezt nem hiszem el:

 Valaki leszedte a YouTube-ról és már nem elérhető... Kár érte!

Legjobb kép 2.02008.01.28.

Dani, Ghána. Eddig ez vezet.




















Strong hand of LoveMike & Marika Payne, Hamar Domonkos

ahogy már sokan vártátok, most itt van ez a gyönyörű dal.

Legjobb kép 1.02008.01.09.

Na ehhez szóljatok hozzá! Csinálhatnánk egy külön fórumot a vicces képeknek. Ez egyenlőre a befutó. Ha neked is van ilyen képed akkor osszad má' meg velünk légy oly drága. Felrakjuk ide és te is híres leszel.

 

 

 

Szilveszter2007.12.13.

Gondolom eljutott már hozzátok a hír, hogy lesz felénk szilveszteri party. Erre egyrészt szerettetl invitálunk mindenkit, másrészt keresünk dolgos kezeket akik segítenének a lebonyolitásban. (Díszítés, ruhatár, büfé, takarítás, security [csak magyarosan!])

Ha szeretnél segíteni akkor írkáljál nekünk egy mail-t: info@vasarnapeste.hu

 

Unplugged2007.12.11.

Ez mekkora jó volt!!!  /Áldom szent neved szuper unplugged/

 

 

VE pólók2007.11.12.

Elfelejtettük megírni, hogy ipari mennyiségben legyártottunk Vasárnap Estés pólókat, hogy az egész városban mozgó hirdetési felületeiteket kihasználjuk. Nem postázzuk őket, úgyhogy kérjük, hogy fáradjatok be hozzánk valamelyik VE alkalomra, ha szeretnétek egyet.

Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a képen látható hölgy csak illusztráció. Nincsenek információink, hogy keresztény-e! :)))

 

 

 

Frissítő hétvége2007.11.09.

A Vasárnap Estés vezetők és az egész szolgálócsapat ma meglép a fővárosból, hogy a Vajtán a Bibliaiskolában kicsit felfrissüljön a hétvégén. Kérünk Titeket, hogy imádkozzatok értünk. Ne aggódjatok, Vasárnap Este 7-re itt leszünk. Újult erővel!

Születésnapi őrület... :)2007.09.23

Újabb szülinapos Videó2007. 10. 16

Most Matt Edwards kedvenc dicsőítését készítettük el nektek...  Olivér, majd  Dani spontán performansza után, most egy "All in" produkció látható: Szilárdal kiegészülve integettek, koreografáltak, bohóckodtak :)... majd végül Dávid rap-je tette fel az i-re a pontot...
 Mint ismeretes: Isten első szava felénk, emberek felé az volt, hogy: Enjoy...!
 Mi is ezt kívánjuk... ...fogadjátok sok szeretettel:

 

  ...Best Of VasárnapEste - My God is a great big God!...


 

Szülinapi videó2007.09.23

Egy éves lett a VE... merengünk egy kicsit az elmult éven... aztán pedig belegondolunk a jövőbe... Csak Istenre tekintve, hálát adva és bízva, hogy továbbra is hatalmas dolgokat fog tenni...

  

 ...Igaz, Sanyi?

Jeff Anderson & Band - Majesty2007.09.14.

A kedvenc videónk:

Szombat ESTE is Vasárnap ESTE2007.09.13.

Nem őrültünk meg.
Szombaton ESTE még csak szombat este lesz, tudjuk. DE! Mi itt leszünk, mert megirigyeltük a Múzeumok Éjszakáját és csináltunk magunknak egyet. Ez lesz most szombat este: NYITOTT TEMPLOMOK ÉJSZAKÁJA! Hogy mi is fog majd történni? Kattints ide!

És itt van!!!2007.09.04.

Ahogy megígértük, összekaptuk magunkat és összegyúrtuk az Angelique videókat. Legyen áldásotokra!
1. Live For Today
2. Open The Eyes of My Heart

HIBA on air2007.08.27.

Elnézést kérünk a vasárnapi Angelique koncert közvetítési hibáiért. A rendszer rakoncátlankodott, a kijavításán még dolgozunk. Kárpótlásul megpörgetjük a koncert videófelvételeinek a feltöltését.

YouTube2007.08.22.

Most már nem kell szenvednetek a videók letöltögetésével. Felraktunk mindent a YouTube-ra. Tessetek csak beütni, hogy Michael Payne, vagy Matt Edwards a keresőbe és rögtön egy tonna új számot megnézhettek!

Vasárnap Este az iwiw-en2007.08.10.

Pár napja már megtalálhatóak vagyunk az iwiw-en is. Ha rákkattintasz a linkre akkor már csak be kell jelentkezned, és megtalálod az adatlapunkat. Ha bejelölsz, akkor mi vissza is jelölünk rögtön. Mert aki zörget annak megnyittatik, vagy valami ilyesmi.

Új videók2007.08.09.

Összekaptuk magunkat és felraktunk egy-két régebbi csemegét a videók közé. Most éppen az év első videóját láthatjátok, ha megkeresitek az archívumban (01.07.). Lustáknak ide linkeljük. Blessed Be Your Name (video) (YouTube)

Promóció2007.07.30.

Ha szeretnétek segíteni a Phil Wickham koncert promótálásában akkor írjatok egy mail-t az info@vasarnapeste.hu -ra. Küldünk majd nektek egy csini kis képet, amit szórhattok e-mailen.

Elindult a híroldal2007.07.29.

Ahogy látjátok igyekszünk felvarrni weboldalunk mélyülő ráncait. Itt az első újítás a híroldal.